Ezért ezzel a képpel szeretnék visszaemlékezni (nem, semmi fotóbolt, csak egy filter van rajta) a 2014-es nyaramra, ami mondhatni, a változások nyara volt. Hogy mi változott? Konkrétan az egész életem! A legfontosabb és legkomolyabb változás egyértelműen a kiköltözés volt, de nem bántam meg egy percig sem! Annyira más itt minden... és hiába, a másik oldalon közlekednek, (szemben a forgalommal, a marhák :))) ), akkor is... valamit tudnak ezek az angolok. Valamit tudnak... hogy mit? ÉLNI. Nyugalomban, biztonságban. A biztonságot anyagilag is értem. Nem látok szakadt autókat (nekem egy bordó Range Rover Evoque kell, pontosabban olyat szeretnék majd... sokan szaladgálnak itt azzal), meg csöveseket - ami nem azt jelenti, hogy nincsen egyáltalán, de ahol eddig jártam, nem találkoztam velük. Még sötétben is kényelmesen hazasétálok, mert nem érzek félelmet, nem kell körbe-körbe nézelődnöm és fognom a táskámat, hogy na, vajon ki akar kizsebelni... Tudom, szerencsés vagyok, hogy ilyen helyen vagyok, és tudom, Londonban vannak olyan gettó részek, ahol fényes nappal sem szabad sétálni... DE nem ott vagyok, és eszem ágában sincs betenni a lában olyan helyre :)
Visszatérve a nyárra... mi volt még. Sok helyen jártam, nyaraltam Olival Hévízen, ami csodás volt, nyaraltam a családdal a törököknél - ami majdnem kudarcba fulladt az utazási iroda szemét hozzáállása miatt, de két rémes nap után jóra fordult minden - remélem, mihamarabb rendeződni fog ez a mizéria is!
Megismertem új, értékes embereket, és elveszítettem olyanokat, akikben eddig bíztam. Az élet ilyen, de örülök neki, hogy a sors terel utamon, és megmutatja mindig a helyes utat. Úgy érzem, most jó úton haladok, csak türelmesnek kell lenni. Türelmesnek magamhoz, a történésekhez, és a sorshoz. Nem mindent azonnal akarni, hanem hagyni, hogy a dolgok megtörténjenek maguktól. Mert megtörténnek, és eljutnak hozzám. Biztosan. Én is ezt teszem most, kíváncsian várom, mi fog kisülni az itt tartózkodásunkból, mit tudunk együtt összehozni, mit tudunk alkotni. Az biztos, hogy nagyon jó páros vagyunk, az együttéléssel eddig nincsen semmi probléma (mondom ezt két hét után, pedig ez még ugyanolyan idő-intervallum, mint otthon :)), se feszültség, se vita, csak az egymás támogatása, segítése, a közös boldogságunk fenntartása érdekében.
Apropó közös, holnap költözünk a saját házunkba (érdekes, itt olcsóbb házat bérelni, mint egy belvárosi lakást, de ugye, mint otthon, itt is lokáció-függő), amit kedvünkre alakítgathatunk, berendezhetünk, vendégeket fogadhatunk, stb. Ez nagy mérföldkő, az egész hetünket kitette a bútorokért való rohangálás, a konyhai cuccok beszerzése, ügyintézés, stb, eléggé fárasztó volt. Oli természetesen dolgozik minden este, én pedig addig, amíg egyedül vagyok, nézegetem a beszerezhető, szóba jöhető (van ilyen szó?) dolgokat az új kecónkba. Ez szuper felállás LENNE, ha én egy lusta disznó lennék, aki hagyja, hogy eltartsák és a másik pénzét költse, amit ő kemény meló árán szerzett. De nekem volt gyerekszobám, és nem is így lettem nevelve (köszönöm, Anyuci), szóval alig várom, hogy legyen munkám, mert két hete itt vagyok és kivagyok attól, hogy nem dolgozhatok... Jó, eltelik az idő, de azt, hogy főzök, mosogatok, takarítok, mosok, vasalok, ételt csomagolok a munkába... ne tegye ki a napi teendőimet. Illetve, pontosabban.. NE EZ tegye ki a napi teendőimet, hanem a munka melletti itthoni dolgok legyenek ezek. De remélem, amint lecseng ez a költözés, jön egy szuper lehetőség, ami eddig csak rám várt. És itt jön a türelem, illetve a fent leírt dolgok, amit most nem ismétlek meg. Szóval, minden megy a maga útján, szépen, csendben, nyugalomban. :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.